>>
Iskolánk névadója: I. Géza király
Az önálló magyar államiság első évszázada 
komoly erőpróba elé állította a korszak uralkodóit. A Szent István által kijelölt úton akadtak buktatók, és néha nehéz volt megtalálni a helyes irányt. A trónöröklés rendjének bizonytalansága miatt gyakoriak voltak a trónviszályok. A keresztény hit felvétele ősi szokások feladására kényszerítette a magyarságot, amely időről – időre pogánylázadásokba torkollott. Európa egyházi és világi hatalmai, pedig igyekeztek kihasználni, néha tudatosan gerjeszteni az ellentéteket, hogy kiterjeszthessék fennhatóságukat a Magyar Királyságra. Ebben a kritikus időszakban jutott három rövid év, 1074-77 között I. Gézának is.
Még Szent István uralkodása idején történt, hogy a későbbi I. Béla királynak testvéreivel együtt menekülnie kellett a trónharcok miatt az országból. Lengyel földön nyert menedéket, ahol feleségül vette a lengyel fejedelmi család sarját, Richezát. Házasságuk bőséges gyermekáldást hozott, három fiú és négy leány született a frigyből. Elsőszülött fiuk 1040 körül látta meg a napvilágot, és a nagy fejedelem iránti tiszteletből Gézának nevezték el. Mivel ez pogány név volt, a Géza mellett gyakran használta a Magnust is, amely elterjedt volt a keresztény világban.
Az ifjú Géza hamar beletanult az udvari élet zavaros, viszályokkal terhes világába. Igen jó viszony fűzte apjához és László öccséhez, ami azért említésre méltó, mert a korban gyakoriak voltak az ellentétek az uralkodócsalád sarjai között. Kitartott apja mellett, amikor I. András hívására Béla visszatért Magyarországra, hogy a király oldalán harcoljon a német császár ellen, de kitartott akkor is, amikor újra el kellett hagyniuk az országot, hogy hadsereggel vegyék el a hatalmat I. Andrástól és kijelölt örökösétől, Salamontól.
A siker után Bélát királlyá koronázták 1060-ban. Nyoma maradt, hogy viszonylag rövid, hároméves uralkodása alatt gyakran kérte ki Géza tanácsát, aki nem törekedett a hercegség (dukátus) birtoklására sem, ami tovább növelte a fiú tekintélyét. Ráadásul, amikor 1063-ban Bélát súlyos baleset érte, és a hadsereg irányítására alkalmatlanná vált, Géza vezette a király seregeit a német támogatással a trónra törő Salamonnal szemben.
Apja halála után Gézának újra el kellett hagynia az országot. Az ellenfél ezúttal I. András fia, a törvényesen kijelölt utód és unokatestvér, Salamon volt, akit a német császár ültetett a trónra. Géza szülőföldjére, Lengyelországba ment, hogy sereget gyűjtve érvényesítse jogát apja örökségére, de az összecsapás végül elmaradt. Az egyházi elöljárók diplomáciai erőfeszítései eredményesnek bizonyultak, így a két ellenfél 1064-ben Győrött békét kötött. A kompromisszum lényege az volt, hogy Géza elismeri királynak Salamont, cserébe megkapja az ország területének harmadát (15 vármegye) kitevő hercegség birtoklását. Mivel Salamon ekkor még csak 11 éves volt, Géza pedig már 30 körül járt, gyakorlatilag azt jelentette, hogy lemondhatott a trónról. Ezt követően hosszú évekig béke honolt a király és a herceg között, sőt együttes fellépésük számos eredménnyel járt. 1068-ban például a magyar sereg Salamon, Géza és László vezetésével vonult hadba a keleti országrészt feldúló, kifosztó nomád besenyők ellen, és a kerlési csatában fényes győzelmet arattak.
A jó viszony azonban nem tartott sokáig. Egy sikeres hódító hadjárat kapcsán újra feltámadt az ellenségeskedés kettőjük között. Miután a bizánci kézen lévő Nándorfehérvárt sikeresen elfoglalták vita támadt a zsákmányon. Géza az őt megillető egyharmadnál többre vágyott, Salamon, pedig inkább német támogatói között osztotta volna fel. Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy a helyzetet tovább élezte Bizánc, mert csak Gézával tárgyaltak a törvényes király helyett! A vita végül nyílt szakításhoz vezetett kettőjük között, amikor Salamon befolyásos német származású tanácsadójára, Vid ispánra hallgatva Géza elfogása, majd megvakítása árán meg akarta szerezni a dukátust. Miután Géza értesült az ellene szőtt tervekről, fegyveres összecsapás elkerülhetetlenné vált.
A végső csatára minkét fél igyekezett külföldi segítséget szerezni. Salamont a német császár továbbra is támogatta, így jó eséllyel várta az összecsapást. Géza korábbi lengyel kapcsolataira kívánt támaszkodni, illetve számított arra, hogy öccse László erős segédcsapatokkal tér vissza Csehországból. A két testvér Vácnál találkozott újra, és itt egyesítették seregeiket. Ehhez kapcsolódik egy a város szempontjából fontos, de inkább legendának számító esemény is. A mikor a seregek vezetői tanácskoztak László egy angyalt látott, amint az leszállt az égből, és Géza fejére illesztette a koronát. A csodás jel hatására Géza elhatározta, hogy a győzelem után székesegyházat emeltet Vácott, amelynek helyét később szintén isteni sugallatra jelölte ki, azon a helyen ahol ma iskolánk épülete áll.
A Salamonnal történő leszámolásra Mogyoródnál került
sor 1074-ben. A csata után Géza és László az ország nyugati sávjától eltekintve az egész ország urának mondhatta magát. Azonban ahhoz, hogy valóban törvényesen uralkodhasson koronára is szüksége volt. Koronát a 11. században a három európai nagyhatalom egyike küldhetett. Mivel a német császár Salamont támogatta, ő szóba sem jöhetett. A pápa és a német császár ellentéte miatt logikus lépésnek tűnt, hogy Rómához forduljon, azonban a pápai elismerés feltétele a vazallusi viszony elismerése lett volna, amelyből viszont Géza nem kért. Így Európa harmadik hatalmához, a bizánci császárhoz fordult. A Dukász Mihály által küldött korona a mai napig megvan, és a Szent Korona alsó részét képezi. Egyik zománcképe Gézát ábrázolja, felirata pedig: „Géza, Magyarország hű királya”.
Élete során Géza kétszer nősült. Első feleségével, Zsófiával még hercegként kötött házasságot 1060 körül. Házasságukból legalább hat gyermek született. Köztük volt a későbbi király Kálmán (Könyves Kálmán), valamint Álmos. Második felesége egy bizánci előkelő család leszármazottja, Szünadéné volt. Kezét a koronázással együtt nyerte el Géza megerősítve a kapcsolatot a Bizánci Birodalommal. Ebből a frigyből nem születtek gyerekek, már csak azért sem, mert Géza röviddel ezután hirtelen halt meg 1077. április 25-én. Vácott, az általa alapított székesegyházban temették el.
